Szalagcímek:
XIIII. Ősi Tudás Rovásírás-vetélkedő és Műveltségi Találkozó
A szavak törpék, a példák óriások
Z. Urbán Aladárt köszöntjük születésnapján
Körlevél a nagyölvedi országos döntőre
Felsőszeli rovók Pozsonyeperjesen
Magyarítási feladat a 2017-es országos döntőre
A rovásírás ünnepe Pozsonyeperjesen
Felvidéki siker az Ékes rovás versenyen
Rovásemlékek - feladat az országos döntőre
Közös kincsünk a rovásírás (Balassagyarmat)

Rovásírás-vetélkedő iskolai fordulója Felsőszeliben

Immár több mint egy évtizede vesz részt iskolánk az Ősi Tudás c. műveltségi vetélkedőn, melyet a Palóc Társaság indított el. A rovásírás iránti érdeklődést mutatja az is, hogy az iskolai fordulók után három körzeti selejtezőt is szerveznek a Felvidéken, hogy az országos döntőbe a legjobbak mutatkozhassanak be.

Felsőszeliben 2017. kikelet hava 8-án valósult meg a rovásírásverseny iskolai fordulója. Az idei megmérettetésre 9 tanuló nevezett be. Három korosztályban próbálták ki ismereteiket a rovásírásos szöveg hibátlan átírásában, ill. a latinbetűs szöveg rovásírásos átírásában és a rovásírásos szöveg elolvasásában.

A rendelkezésre álló 45 percből 22-31 perces idő alatt készültek el az írásbeli munkák. Az átírások nagyon szépek és kevés hibával voltak, az első helyezettek hibátlanul készítették el a feladatukat. Külön öröm, hogy azok is sikeresek voltak, akik csak az idei tanévben kezdtek el foglalkozni a rovásírással. Felkészítőjük Mészáros Magdolna.

Lássuk az eredményt!

B korosztály (5.-6. o.)

  1. Flaska Lili Kamilla
  2. Száz Balázs
  3. Stehlárik Dávid

C korosztály (7.-8.o.)

  1. Dobrí Anita
  2. Papp Ramóna
  3. Horváth Zenkő Veronika
  4. Dobosi Dóra és Vankó Izabella

D korosztály (9.o.)

  1. Kertész Anna

Valamennyien továbbjutottak a körzeti fordulóba. Gratulálunk és további jó felkészülést kívánunk!

 

Mészáros Magdolna

 

A vetélkedő képei: